Idén augusztusban közel 450 intézményvezetői megbízás jár le Magyarországon. A következő hetekben születnek meg azok a döntések, amelyek meghatározhatják százezernél is több diák, pedagógus és család mindennapjait. A legtöbb ember számára egy iskolaigazgató kinevezése távoli adminisztratív ügynek tűnhet, a pedagógusok jelentős része viszont pontosan tudja, hogy egyetlen vezető személye évekre meghatározhatja egy iskola légkörét, működését és közösségi kultúráját.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter néhány nappal ezelőtt arról írt közösségi oldalán, hogy a most beérkezett igazgatói pályázatok kapcsán kikérte a tantestületek véleményét, és hosszabb távon szeretné visszaadni az iskolai közösségek szerepét az intézményvezetői pályázatok véleményezésében. A miniszter szerint fontos, hogy a pályázók vezetői programjai megismerhetővé váljanak az adott iskola közössége számára, a pedagógusok pedig elmondhassák, milyen jövőképet látnak maguk előtt. A hozzászólások alapján sok pedagógus úgy érzi, pontosan ebből a bizalomból fogyott el a legtöbb az elmúlt években.
A bejegyzés alatt néhány nap alatt több száz hozzászólás jelent meg. A kommentelők között voltak aktív pedagógusok, nyugdíjas tanárok, volt intézményvezetők, technikai dolgozók és szülők is. A leírt történetek feltűnően hasonló mintázatot mutattak.
Többen arról írtak, hogy egyes intézményekben az igazgató vagy a tankerületi vezetés olyan befolyással rendelkezett, amely mellett a tantestületek tagjai már saját munkahelyükön sem merték nyíltan vállalni a véleményüket. Több hozzászóló a megtorlástól való félelmet említette, mások arról számoltak be, hogy szakmai kifogásaikat, aggályaikat vagy konfliktusaikat évekig magukban tartották.
Egy pedagógus szerint az iskola dolgozói hosszú időn keresztül azért hallgattak, mert attól tartottak, hogy a kritika következményekkel járhat. Mások azt írták, hogy olyan intézményekben dolgoztak, ahol az igazgató körül fokozatosan személyi kultusz alakult ki, és a tantestület tagjai már saját közösségük előtt sem mertek más véleményt képviselni. A hozzászólásokban visszatérően jelent meg a „kiskirály” kifejezés is, amellyel több kommentelő tankerületi vezetők vagy intézményvezetők működését jellemezte.
A bejegyzés egyik legérdekesebb tanulsága, hogy a hozzászólók jelentős része egyetértett Lannert Judit alapállításával: egy iskola sikerét vagy kudarcát gyakran az igazgató személye befolyásolja a legerősebben.
A szülők és pedagógusok szerint az intézményvezető döntései hatással vannak arra, hogy a tanárok mennyire érzik magukat biztonságban, milyen gyorsan oldódnak meg a konfliktusok, hogyan kezelik a sajátos nevelési igényű vagy neurodivergens gyerekek helyzetét, és mennyire partnerként tekintenek a családokra.
Többen arról írtak, hogy életük legjobb munkahelyi éveit olyan vezetők mellett töltötték, akik képesek voltak közösséget építeni. Mások éppen ellenkező tapasztalatokat osztottak meg: szerintük egy rossz vezető néhány év alatt képes teljes tantestületeket szétszakítani, pedagógusokat eltántorítani a pályától, és olyan légkört teremteni, amely végül a gyerekek mindennapjaira is kihat.
A kommentek alapján sokan úgy érzik, az igazgatóválasztás kérdése valójában a gyerekekről szól, még akkor is, ha a nyilvánosság gyakran kizárólag munkaügyi vagy szakpolitikai ügyként tekint rá.
A hozzászólások között számos személyes történet is megjelent. Volt igazgatóhelyettesek és korábbi pályázók írtak arról, hogy éveken keresztül vezettek intézményeket vagy végeztek vezetői munkát, később mégsem kaptak támogatást a folytatáshoz. Mások azt sérelmezték, hogy hiába állt mögöttük a tantestület többsége, a végső döntés mégis másként alakult.
Akadtak olyan hozzászólók is, akik szerint az elmúlt években a tantestületi vélemény sok helyen formálissá vált, miközben az érdemi döntések más szinteken születtek meg. A történetek hitelességét kívülről nem lehet ellenőrizni, egy dolgot azonban világosan mutatnak: az intézményvezetői kinevezések kérdése rengeteg személyes sérülést, csalódást és feldolgozatlan konfliktust hordoz magában.
A közel 450 intézményvezetői pályázat körül kialakult vita valójában nem az igazgatói pályázatok technikai részleteiről szól. A hozzászólásokból egy olyan rendszer képe rajzolódik ki, amelyben pedagógusok és szülők egyaránt nagyobb beleszólást szeretnének az iskola életét meghatározó döntésekbe. A kommentelők jelentős része nem konkrét személyekről beszélt, hanem arról az érzésről, hogy hosszú idő után először lehet esély arra, hogy a helyi közösségek hangja ismét hallhatóvá váljon.
Éppen ezért a mostani vita túlmutat az oktatásügyön is. A kérdés végső soron az, hogy egy iskola kinek a közössége. A fenntartóé, a vezetőé, vagy azoké a gyerekeké, szülőké és pedagógusoké, akik minden reggel belépnek az iskola kapuján.
From breaking news to thought-provoking opinion pieces, our newsletter keeps you informed.
