Legközelebb, amikor ránézel a kertedben a pitypangra, állj meg egy pillanatra, mielőtt reflexből gyomnak bélyegzed. Az a sárga virág, amit gyerekként még szétfújtál a szélben, ma sok helyen a lenyírandó kategóriába kerül. Közben ott van előtted egy növény, amelyet több száz éves története során egykor tudatosan gyűjtöttek, használtak, sőt termesztettek is. Eörsi Borbála írása.
A gyermekláncfű, vagyis a pitypang, az egyik legmakacsabb növény, amit ismerünk. Pont ott nő, ahol nincs rá szükség, túlél, alkalmazkodik, és minden tavasszal visszatér. És pont ez adja az értékét. Nem kell elültetni, nem kell gondozni, nem kell megvenni. Egyszerűen ott van. Valószínűleg nálad is.
A középkori Európában a pitypangot gyógynövényként tartották számon, kolostorkertekben is termesztették, és az emésztés, valamint a máj működésének támogatására használták. A neve is beszédes: a francia „dent de lion”, vagyis „oroszlánfog” a levelek formájára utal, az angol „dandelion” innen ered. Latin neve – Taraxacum officinale – arra utal, hivatalos gyógyászati növényként tartották számon.
A pitypang története túlmutat Európán. Az első telepesek vitték magukkal Észak-Amerikába, mert számoltak vele mint élelmiszerrel és gyógynövénnyel. A kontinensen aztán annyira jól alkalmazkodott, és elterjedt, hogy ma már ott is gyomként tekintenek rá. Különös fordulat, de ami egykor értéke miatt járta be a fél világot, azt ma sok helyen feleslegesnek tartják.
Miközben sokan drága superfoodokat rendelnek, ez a növény csendben tele van A-, C- és K-vitaminnal, ásványi anyagokkal, antioxidánsokkal. Kesernyés levelei beindítják az emésztést, gyökere támogatja a bélflórát, a virága pedig ehető és aromás. A régi paraszti konyhában tavasszal kifejezetten keresték, mert friss zöldként segített átállni a téli étrend után.
A történelem során még kávé is készült belőle. A pörkölt pitypanggyökér a 18–19. században elterjedt kávépótló volt Európában, majd a háborús időszakokban újra előkerült, amikor sok alapanyag hiánycikké vált. Egy növény, amely túlélési tudást is hordoz.
A pitypangszörp pont ilyen élmény. Összegyűjtöd a virágokat, lehetőleg tiszta helyről, majd otthon gyorsan leöblíted. Egy nagy edényben vízzel, citrommal és naranccsal együtt felforralod, majd egy éjszakán át állni hagyod, hogy az ízek kioldódjanak. Másnap leszűröd, cukrot adsz hozzá, és lassan addig főzöd, amíg sűrűbb, szirupos állagot kap. Az íze meglepően gazdag, virágos, enyhén mézes és friss. Sokaknál itt fordul át végleg a fejben a pitypang megítélése.
Ha a virágokból marad, készíthetsz krémet is. A szirmokat néhány órán át szikkasztod, majd lassan felmelegített olajba teszed, ahol idővel átadják az értékes összetevőiket. A leszűrt olajhoz méhviasz kerül, amely lehűlés után krémes állagot ad. A végeredmény egy egyszerű, természetes bőrápoló, amelynek minden összetevőjét te választottad ki.
A pitypang története igazából rólunk szól. Arról, hogy mit veszünk észre, és mit hagyunk figyelmen kívül és arról, egy növény értékét mennyire határozza meg az, hogy mit gondolunk róla.
From breaking news to thought-provoking opinion pieces, our newsletter keeps you informed.
