Még csak hétfő, de a második telefonhívás: „Ügyvédnő, Tomika nem akar menni a hétvégi kapcsolattartásra, kézzel-lábbal tiltakozik. Mit csináljak?”, alig telt egy óra, ismét egy bejövő hívás: „Ügyvédnő, Sára most sem ment el a kapcsolattartásra…. pedig összekészítettem, felkészítettem, de üvöltött, ahogy megállt apa a kocsival.”, és estére is maradt: „Apa lemondta a hétvégi kapcsolattartást, akkor akarja pótolni, mikor nekem van programom a gyerekekkel… most rendőrséggel fenyeget.” Mondanom sem kell, hogy nem egyszerű ilyenkor, ilyen helyzetben megnyugtató választ adni, hiszen tisztában vagyok én is azzal a jogszabály által előírt, bírói gyakorlat által kiemelten védett joggal, miszerint a különélő szülőnek joga van kapcsolatot tartani a gyermekével, és kötelessége is az. Ugyanez vonatkozik a gyermekre is, annyi különbséggel, hogy neki „csak” joga, DE nem kötelessége. Ez önmagában teljesen rendben lévő rendelkezés, de mi van azokkal a Tomikákkal és Sárákkal, akik nem akarnak élni a jogszabály által biztosított jogukkal? Az ő érdekük, azaz a gyermek mindenek felett álló érdeke élvez prioritást vagy a külön élő szülőé? A válasz logikusnak tűnhet, de a kialakult gyakorlatban korántsem fekete és fehér.
A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban Ptk.) mellett a kapcsolattartás eljárásjogi és végrehajtási szabályait a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) valamint a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (XI.10.) Korm. rendelet (továbbiakban: Gyer.) rendezi.
A kapcsolattartás tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy személy (például a gyermek különélő szülője) rendszeresen és jogszerűen tarthat kapcsolatot a másik személlyel, jelen esetben a gyermekkel. A legtöbb jogrendszerben a kapcsolattartáshoz való jog alapvetőnek számít, különösen a gyermek jogainak védelme érdekében. Gondolok itt arra például, hogy az identitása, személyisége akként fejlődjön, hogy mindkét szülője az élete része, mindkettőjükkel kapcsolatot tart, kapcsolatot ápol, minőségi, meghitt, szeretetteljes időt tölt. Legalábbis a jogalkotó célja ez… ez lenne.
Nos, a Ptk. akként rendelkezik, hogy a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermekétől különélő szülő pedig – ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően nem rendelkezik – jogosult és köteles gyermekével kapcsolatot tartani. Jogosan merül fel további kérdésként, hogy a gyermeknek „csak” joga van a kapcsolattartáshoz, míg a külön élő szülő számára kötelességként is megjelenik a kapcsolattartás? Betudható ez annak, hogy a kapcsolattartás része a szülői felelősségnek.
A szülőknek tehát nem csupán joguk, hanem feladatuk is gondoskodni arról, hogy a gyermek rendszeresen találkozhasson mindkét szülőjével. Ez a felelősség magában foglalja a kapcsolattartás elősegítését és a gyermek jólétének szem előtt tartását.
A kapcsolattartás tehát egyszerre jog és kötelesség. Jog azért, mert minden érintettnek – kiváltképp a gyermeknek – joga van a kapcsolat megtartásához és ápolásához. Kötelesség pedig, mert a szülők és érintettek feladata biztosítani, hogy ez a kapcsolat rendszeres és egészséges legyen, a gyermek érzelmi, értelmi, lelki fejlődését szolgálja.
Az egyensúly megtalálása sokszor kihívás lehet, hiszen érzelmek, konfliktusok és egyéni körülmények befolyásolják. A cél azonban mindig a gyermek mindenekfelett álló érdekének az előtérbe helyezése. Azonban -sajnos- számtalanszor előfordul, hogy a gyermek nem akar élni ezen jogával, -ahogy írtam már- mondhatni kézzel-lábbal tiltakozik a Bíróság által meghatározott vagy jóváhagyott kapcsolattartási rend ellen. Csak hiszti? Vagy valódi okok állnak a megbetegítő tiltakozás ellen? Mik azok az úgynevezett „valódi okok”, amik okot adhatnak arra, hogy a kapcsolattartás rendjét a hatóság megváltoztassa? Hogy derül ezekre fény?
Ha meghiúsul a kapcsolattartás, azt gondolom, hogy nem meglepő, hogy a különélő szülő a gondozó szülő felróható magatartásával érvel, adott esetben kapcsolattartás végrehajtása érdekében nemperes eljárást indít, vagy netalántán rendőrséggel fenyegetőzik. Előfordulhat, hogy jogosan gondolja azt a különélő szülő, hogy a gondozó szülő szándékosan gátolja a kapcsolattartást, nem készíti fel a gyermeket a különélő szülővel töltött időszakra, azonban nem ritka az sem, hogy komoly indok áll a gyermek tiltakozása mögött, ami nem kerül felderítésre, vagy azt nem veszik kellő komolysággal. Nem tulajdonítanak igazán nagy jelentőséget annak, hogy például a kapcsolattartás nem egy szerető környezetben zajlik, vagy felmerül a kapcsolattartás során az ellennevelés, elidegenítés, esetleges bántalmazás. Jelezvén ezt a hatóságoknak -gondolok itt a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatra, Gyámhatóságra, Bíróságra, esetleg Rendőrségre- a gondozó szülő könnyen kerülhet az akadékoskodó, mindenben hibát kereső fél szerepébe. Itt kívánom hozzátenni, hogy sajnos van ilyen is.
Szóval ilyenkor a gyermek joga, mindenek felett álló érdeke szembekerül a különélő szülő kapcsolattartási jogával, és sajnos a mérleg nem mindig az igazságos döntés irányába hajlik. A megoldás olyan logikusnak is tűnhetne, olyan szívesen mondanám azt, hogy ha Tomika és/vagy Sárika nem akar menni, találkozni, akkor nem kell, hagyd, ne erőltesd rá, de tudom nagyon jól az esetleges következményeket. Nemperes eljárás kapcsolattartás végrehajtására…büntetőügy kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása (Btk. 210. §) okán, esetleg kiskorú veszélyeztetése miatt (Btk. 208.§) eljárás kezdeményezése.
Kiemelendő az is, hogy a hatóság csak és kizárólag abban az esetben korlátozza a kapcsolattartást, ha az a kapcsolattartásra jogosult a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyezteti, illetőleg a szülő szülői kötelességeit – a tartási kötelezettség kivételével – önhibájából tartósan nem teljesítette, illetve elhanyagolta, és magatartásán nem változtatott. A gyámhivatal a már megállapított kapcsolattartási jogot a gyermek érdekében – kérelemre vagy hivatalból – korlátozza, ha a jogosított a jogával a gyermek vagy a gyermeket nevelő személy sérelmére visszaél. Visszaélésnek, felróható magatartásnak minősül példának okán az is, ha a jogosult nem a bíróság vagy a gyámhivatal döntésének megfelelően él kapcsolattartási jogával, vagy ha ezen kötelezettségének önhibájából hat hónapig nem tesz eleget.
A jogszabály lehetővé -sőt bizonyos esetekben kötelezővé- teszi a belátási képessége birtokában lévő gyermek meghallgatását, azt kötelezően a hatóságoknak figyelembe kell venni a döntésük során. Azt nem vitatom, hogy figyelembe veszik, de vajon megfelelő komolysággal van kezelve? A határozatok, ítéletek kézhezvétele során javarészt sajnos azt tapasztalom, hogy a különélő szülő kapcsolattartási joga előrébb való, mint a gyermek kifejezett kérése, kívánsága. Talán ez annak is „köszönhető”, hogy a Gyer. akként rendelkezik, hogy a gyermek érdekét veszélyeztető körülmény vagy felróható magatartás hiányában a kapcsolattartásra jogosulttól az elvitel, és – különösen, ha a kapcsolattartásra jogosult szülő szokásos tartózkodási helye külföldön van – a meghatározott időtartamú külföldre vitel jogát is magában foglaló kapcsolattartás nem vonható meg. Azt gondolom egyfelől abszolút indokolt is tud ez a rendelkezés lenni, mert igen sokszor a gondozó szülő elidegenítő, ellennevelő magatartása okán gondolják úgy Tomikák és Sárák, hogy nem akarnak kapcsolatot tartani a külön élő szülőjükkel, minden különösebb indok nélkül.
Akartam összegezni, konklúziót levonni… de nem tudok. Nem tudok úgysem, hogy megszámlálhatatlan hívást kapok Tomikák és Sárák anyukájától vagy apukájától, nem tudok úgy sem, hogy sokszor állok fel a bíróságon Tomikák és Sárák miatt, mert nem akarják, vagy mert nagyon akarják, de meghiúsul. A jogszabályok viszonylag precízen megfogalmazzák a keretrendszert, de valahol mégis mintha elveszne benne a valóság, a gyakorlatban sem lehet egész egyszerűen elmenni a kapcsolattartás érzelmi oldala mellett, hiszen ez egy olyan kérdés, egy olyan pont a kettészakadó családok életében, amelyet nem lehet üzleti síkon tartani, bármennyire is megegyszerűsítené a mindennapokat, vagy a hatóságok munkáját.
From breaking news to thought-provoking opinion pieces, our newsletter keeps you informed.
