Miközben mások számológépekben látták a jövőt, ő azt próbálta megfejteni, mi történik majd akkor, amikor a gépek gyorsabban reagálnak, mint az emberi gondolkodás. Neumann János mintha évtizedekkel előrébb járt volna mindenkinél, és minél többet tudunk róla, annál nyugtalanítóbb érzés belegondolni: talán pontosan látta azt a világot, amelyben ma élünk.
Princetonban a huszadik század legnagyobb elméi dolgoztak együtt. Nobel-díjas fizikusok, matematikusok, atomkutatók jártak ugyanazokon a folyosókon, mégis gyorsan elterjedt egy furcsa legenda az egyetemen. Van ott egy magyar férfi, akinek az agya egészen más sebességgel működik, mint mindenki másé. A történetek szerint beszélgetések közben bonyolult matematikai műveleteket végzett fejben, évekkel korábban olvasott könyvek oldalait idézte vissza szó szerint, és gyakran hamarabb mondta ki a megoldást, mint ahogyan a körülötte ülők egyáltalán megértették volna a problémát. A kollégái egyszerre csodálták és feszélyezve figyelték, mert Neumann jelenlétében sokan úgy érezték, mintha egy emberi testbe zárt számítógéppel beszélgetnének.
A legenda szerint egy vacsoránál valaki hosszú percekig próbált fejben kiszámolni egy matematikai problémát. Neumann néhány másodperc alatt rávágta az eredményt. A társaság döbbenten nézett rá, mire csak annyit mondott: „Miért számolnám ki? Egyszerűen tudom.”
Gyerekként egész oldalakat jegyzett meg könyvekből. A családja szórakozásból próbálta „lebuktatni”. Véletlenszerűen fellapoztak egy kötetet, majd mondtak egy oldalszámot. Neumann sokszor szó szerint visszamondta az oldalt. Egyes visszaemlékezések szerint felnőttként is képes volt évekkel korábban olvasott szövegeket felidézni.
Ez a különleges memória idővel szinte társasági attrakcióvá vált körülötte. Princetonban előfordult, hogy kollégái direkt történelmi dátumokkal vagy könyvrészletekkel tesztelték. A legtöbb próbálkozás kínos csenddel végződött, mert Neumann pontosabban emlékezett a szövegekre, mint azok, akik eredetileg olvasták őket.
Ma, amikor reggel feloldod a telefonodat, megnyitsz egy alkalmazást vagy hagyod, hogy algoritmusok ajánljanak zenét, híreket vagy videókat, valójában még mindig részben Neumann gondolkodásában mozogsz. A modern számítógépek működésének alapját jelentő rendszer az ő fejéből született meg, csakhogy őt valójában sokkal mélyebb kérdések foglalkoztatták.
Már az ötvenes években arról beszélt, hogy az emberiség olyan korszak felé tart, ahol a technológiai fejlődés sebessége meghaladja az ember alkalmazkodóképességét. Úgy gondolta, eljöhet az a pont, amikor az ember többé nem látja át teljesen a saját rendszereit, miközben azok egyre nagyobb hatással lesznek a döntéseire, a gondolkodására és az életére. Hetven évvel később pontosan ezekről a kérdésekről beszélünk a mesterséges intelligencia kapcsán.
A legtöbb ember fejében a tudós csendes, zárkózott figura. Neumann ezzel szemben hangos volt, harsány és kifejezetten élvezte az életet. Princetonban legendás partikat szervezett, rajongott a gazdag vacsorákért és a jó whiskyért, miközben folyamatosan viccelődött.
A történetek szerint gyakran mesélt pajzán vicceket tudományos konferenciák közepén, amitől sok kollégája egyszerre nevetett és feszengve hallgatott. A társaságban szinte folyamatosan beszélt, mintha az agya képtelen lenne lassítani.
Az egyik legismertebb történet szerint annyira gyorsan vezetett, hogy több autóbalesete is volt. Egy alkalommal nekihajtott egy fának, majd teljes nyugalommal közölte: „A fa elém lépett.” A mondat annyira abszurdnak hatott, hogy később szinte önálló legendává vált körülötte.
Neumann János valóban a játékelmélet egyik megteremtője volt, bár a terület alapjai korábban is léteztek. A valódi fordulópontot az 1944-ben megjelent Theory of Games and Economic Behavior című könyv jelentette, amelyet Oskar Morgenstern közgazdásszal közösen írt. Ettől kezdve a játékelmélet önálló tudományággá vált, és alapjaiban változtatta meg a gazdasági, politikai és katonai gondolkodást. A játékelmélet lényege annak megértése, hogyan döntenek emberek vagy államok olyan helyzetben, ahol mindenki próbálja előre kiszámítani a másik reakcióját. A döntések így már nem önmagukban értelmezhetők, hanem egy folyamatos stratégiai játszma részeivé válnak.
Neumann gondolkodása különösen a hidegháború idején vált meghatározóvá. Abból indult ki, hogy két atomhatalom közötti közvetlen támadás könnyen kölcsönös pusztuláshoz vezethet. Ha az egyik fél támad, a másik visszatámad. A kérdés így már nem az, ki erősebb, hanem az, ki mennyire hiszi el, hogy a másik valóban képes megtenni a végső lépést. Ez a gondolkodás vezetett el ahhoz az elvhez, amelyet később „kölcsönösen biztosított megsemmisítésnek” neveztek. A logika hideg és kegyetlen volt: ha mindkét fél biztos benne, hogy egy háborúban ő maga is elpusztulna, akkor egyik sem meri elindítani azt.
A koreai háború idején az Egyesült Államok már atomfegyverrel rendelkezett, miközben a konfliktus mögött ott állt a kommunista blokk támogatása is. A nukleáris elrettentés logikája miatt a helyzet végül nem fajult teljes világháborúvá. Neumann stratégiai gondolkodása később az amerikai katonai tervezés és az egész hidegháborús geopolitika egyik alapkövévé vált.
A matematika világában Neumann legalább akkora hatással bírt, mint a geopolitikában. Georg Cantor után a matematikusok számára egyre fontosabb kérdéssé vált, hogyan lehet biztos alapokra helyezni a matematika egész rendszerét. A korai halmazelméletet ugyanis súlyos logikai ellentmondások fenyegették. Neumann az axiomatikus halmazelmélet fejlesztésében alkotott maradandót. Az úgynevezett Neumann-univerzum és az ordinális számok modern leírása ma is a matematika alapvető része. Ezek a modellek segítettek megszüntetni azokat a paradoxonokat, amelyek miatt sokan attól tartottak, hogy a matematika saját magába omlik össze. Ez a munka elsőre távolinak tűnhet a hétköznapi élettől, mégis ugyanebből a logikai gondolkodásból nőtt ki később a számítógépek működési rendszere is. A digitális világ mögött ott húzódik az a matematikai rend, amelynek kialakításában Neumann meghatározó szerepet játszott.
A húszas–harmincas években a fizikusok már látták, hogy az atomok világa teljesen más szabályok szerint működik, mint a hétköznapi valóság. A kvantummechanika azonban sokáig inkább ösztönös és kísérleti tudásnak számított, mert hiányzott mögüle az egységes matematikai rendszer.
Neumann egyik legfontosabb műve, a Mathematical Foundations of Quantum Mechanics ezt a problémát oldotta meg. Olyan szigorú matematikai keretet adott a kvantummechanikának, amelyre a modern fizika ma is épül. A Hilbert-terekre épülő formalizmus segítségével a kvantumállapotok és a mérések pontosan leírhatóvá váltak.
A mai kvantumszámítógépek, a részecskefizika és számos modern technológia mögött részben ugyanaz a gondolkodás áll, amelyet Neumann rendszerré formált. Emiatt sokan úgy tekintenek rá, mint arra az emberre, aki egyszerre értette a matematika legmélyebb logikáját, a fizika legrejtélyesebb kérdéseit és a világhatalmak stratégiai játszmáit.
A történet ettől válik igazán nyugtalanítóvá, mert miközben Neumann a jövő technológiáját próbálta megérteni, közben az amerikai atomfegyver-programban is aktív szerepet vállalt. Ott ült azok között az emberek között, akik matematikai modellek segítségével próbálták kiszámolni, hogyan lehet a lehető legnagyobb pusztítást elérni.
Több történész szerint kifejezetten keményvonalas nézeteket vallott a hidegháború idején. Úgy gondolta, a technológiai fölény stratégiai előnyt jelent, és az Egyesült Államoknak mindenáron meg kell őriznie ezt az előnyt.
A huszadik század egyik legfurcsább ellentmondása, hogy ugyanazok az elmék építették fel a modern technológiai civilizáció alapjait, akik közben azon dolgoztak, hogyan lehet percek alatt eltörölni egész városokat a föld színéről.
A róla szóló történetekből folyamatosan ugyanaz az érzés rajzolódik ki: mintha állandóan sietett volna. Gyorsan beszélt, gyorsan gondolkodott, gyorsan evett, gyorsan vezetett, és közben mintha folyamatosan egy olyan világot próbált volna utolérni, amelyet rajta kívül még senki sem látott.
Miközben a legtöbb ember fejben még az ipari korszakban élt, ő már a digitális civilizáció következményeit próbálta elképzelni. Talán pontosan ez teszi ma is ennyire különlegessé: róla nehéz úgy beszélni, mint egy történelmi figuráról, mert sokkal inkább tűnik olyannak, mint valaki, aki véletlenül túl korán érkezett meg a jelenünkbe.
Élete utolsó évei különösen tragikus fordulatot hoztak. Csontrákot diagnosztizáltak nála, és több feltételezés szerint a betegséget az atomkísérletek során elszenvedett sugárzás okozhatta. A világ egyik legélesebb elméje lassan saját szellemi leépülésével szembesült, ami számára szinte elviselhetetlen lehetett. A visszaemlékezések szerint rettegett attól, hogy elveszíti gondolkodásának gyorsaságát és pontosságát.
A legenda szerint kórházi szobáját katonák őrizték, mert az amerikai állam attól tartott, hogy zavart állapotában titkos katonai információkat mondhat ki.
Van valami különösen filmszerű és nyugtalanító abban, hogy az ember, aki segített megalkotni a modern technológiai világ alapjait, végül egy steril kórházi szobában feküdt, miközben fegyveresek vigyáztak rá. Hetven évvel később pedig olyan világban élünk, amely egyre inkább hasonlít arra, amitől ő maga is tartott: algoritmusok, rendszerek és mesterséges intelligenciák között próbáljuk megfejteni, hol marad még hely az ember számára.
Források:
https://www.britannica.com/biography/John-von-Neumann
https://plato.stanford.edu/entries/vonneumann/
https://www.ias.edu/scholars/john-von-neumann
https://www.atomicheritage.org/profile/john-von-neumann
https://www.history.com/news/john-von-neumann-ai-computers
https://www.nytimes.com/1999/01/17/books/the-world-according-to-von-neumann.html
From breaking news to thought-provoking opinion pieces, our newsletter keeps you informed.
