Olvasói levelet osztunk meg Renátától, aki egyedül neveli két gyerekét, és őszről tavaszra újra meg újra ugyanazzal a helyzettel küzd: ha az egyik gyerek hazahoz valamit az óvodából vagy az iskolából, hamarosan beteg lesz a másik is, miközben a munkának, a hétköznapoknak és az egész család működésének mennie kell tovább. Az érzés valószínűleg sok szülő számára ismerős. Ahogy az a kérdés is: miközben joggal várjuk el a családoktól a felelős döntéseket, vajon mindent megtesznek-e az intézmények azért, hogy kevesebb fertőzés jusson el egyik gyerektől a másikig?
Két gyerekem van, egyedül nevelem őket, és szeptemberben már pontosan tudom, mi következik. Az egyik hazahoz valamit az óvodából vagy az iskolából, néhány nappal később elkapja a másik. Mire mindketten végigérnek rajta, az első már hozza is a következő fertőzést. Ősztől tavaszig időnként olyan érzésem van, mintha egy végtelenített stafétaversenyben élnénk, csak itt takony, köhögés és láz a váltóbot.
Közben szeptembertől áprilisig tartó időszakban előkerül ugyanaz a mondat: a beteg gyerek maradjon otthon. Ezzel egyet is értek. A lázas, hányó, hasmenéses, elesett, rossz közérzetű gyereknek otthon a helye, ahogy annak is, aki egész nap köhög, és láthatóan képtelen részt venni az óvodai vagy iskolai életben, mert szegény nincs jól. Szülőként nekem is az az érdekem, hogy a gyerekem meggyógyuljon, és közben másokat se fertőzzön meg, ha fertőző beteg.
Csakhogy két gyerekkel, egyedülálló szülőként a valóság ennél sokkal bonyolultabb. És a heteken át tartó köhögés sem feltétetlen vírusokat terjesztő köhögés, mert évek óta rengeteg gyerek köhög ugatásszerűen heteken át egy-egy vírusfertőzést követően. Rengeteget beszélünk erről szülők egymás közt, valami megváltozott, és nem tudunk heteket otthon tölteni, mert dolgoznunk kell.
Ha az egyik gyerek hétfőn kezd köhögni, kedden otthon marad, péntekre pedig jobban lesz, már elment a munkahét jelentős része. Aztán szombaton belázasodik a testvére, így a következő hét is otthon kezdődik. Mire mindketten visszamehetnek a közösségbe, eltelt másfél-két hét úgy, hogy szülőként folyamatosan próbáltam egyszerre dolgozni, orvoshoz menni, gyógyszert kiváltani, leckét pótolni, éjszaka lázat mérni és reggel újraszervezni az egész napot.
Nálunk nincs olyan, hogy majd holnap a másik szülő marad otthon. Nincs kivel megfelezni a betegnapokat, nincs kinek azt mondani reggel fél hétkor, hogy ma te mondod le a megbeszéléseidet, mert én tegnap már megtettem. Ha valamelyik gyerek beteg, én maradok vele. Ha a következő héten a másik betegszik meg, akkor is én maradok vele.
Ilyenkor különösen könnyű azt mondani, hogy a gyerek egészsége mindennél fontosabb. Nyilván nekem is a legfontosabb, ugyanakkor nem értek azzal egyet, hogy óvónők, pedagógusok sokszor az orvosi igazolásokat is kétséggel fogadják, és saját diagnózist állatanak fel.
Ahogy fontos a család megélhetése, a munkahely megtartása, a lakhatás és az is, hogy hónap végén legyen miből bevásárolni. Egy egyedülálló szülő számára minden újabb betegnap komoly logisztikai és egzisztenciális kérdés. Valahonnan mindig hiányozni fogok: vagy a munkahelyemről, vagy egy megbeszélésről, vagy egy határidő csúszik meg. Ezt néhány alkalommal mindenki megérti. Amikor viszont októbertől márciusig egymást váltják a fertőzések, egészen más lesz a helyzet.
Miközben a fertőzések terjedéséről szóló beszélgetésekben rendre a szülői felelősség kerül elő, sokkal kevesebb szó esik arról, milyen körülmények között tölti a gyerek a napja nagy részét. Ha ennyire fontos, hogy a családok mindent megtegyenek a fertőzések terjedésének megelőzéséért, akkor ugyanilyen fontos lenne pontosan megnézni azt is, mit tesz ezért az óvoda vagy az iskola.
Van-e minden mosdóban folyamatosan szappan és megfelelő kéztörlési, kétfertőtlenítési lehetőség? Jut-e idő arra, hogy húsz-harminc gyerek valóban kezet mosson étkezés előtt, vagy a kézmosás a gyakorlatban egy gyors vizezés lesz, mert két perc múlva már ebédelni kell? Megtanítják-e a kisebbeknek a helyes kézmosást? Rendszeresen szellőztetik-e a termeket? Van-e papír zsebkendő, és tudják-e a gyerekek, hogyan használják úgy, hogy utána kezet is mossanak? Milyen gyakran tisztítják azokat a felületeket, kilincseket, asztalokat és játékokat, amelyeket egyetlen délelőtt alatt több tucat gyerek fog meg?
Ezekből az aprónak tűnő dolgokból áll össze a mindennapi higiéné. Szülőként egészen abszurd helyzetnek érzem, amikor érkezik az üzenet, hogy sok a beteg, figyeljünk fokozottan a kézmosásra, közben a gyerek arról mesél, hogy megint elfogyott a szappan a mosdóból. A családok együttműködését kérjük, miközben az intézményi oldalon a legelemibb feltételek biztosítása is esetleges lehet.
Engem is elképesztően dühít, amikor reggel egy olyan gyerek érkezik a csoportba vagy az osztályba, aki láthatóan beteg. Amikor kiderül, hogy hajnalban még lázas volt, kapott egy lázcsillapítót, aztán elindult az óvodába vagy az iskolába. Szülőként pontosan tudom, mi következhet ebből: néhány nappal később az én gyerekem fekszik otthon, aztán jó eséllyel a testvére is elkapja. Egyetlen felelőtlen döntés nálunk könnyen jelenthet másfél hét teljes átszervezést.
Két gyerekkel ugyanakkor azt is megtanultam, hogy a lázcsillapítóval közösségbe küldött gyerek és az enyhén náthás gyerek között hatalmas különbség van. Egy olyan elvárás, amely szerint minden köhintés, minden orrfolyás és minden enyhe felső légúti tünet többnapos otthonmaradást jelent, egy kétgyerekes, egyszülős családban a gyakorlatban nagyon hamar teljesíthetetlenné válik. Ha a két gyerek egymást váltva náthás októbertől márciusig, hónapokon keresztül kellene újra és újra betegszabadságra vagy gyerekápolási táppénzre menni a munkahelyemen.
Éppen ezért lenne szükség világos, következetes és mindenki számára érthető szabályokra. A szülőnek tudnia kellene, milyen tünetek mellett maradjon mindenképpen otthon a gyerek, mikor térhet vissza a közösségbe, és melyek azok az enyhe tünetek, amelyek mellett részt vehet az óvodai vagy iskolai életben. Ugyanilyen egyértelműen kellene látnunk azt is, milyen higiénés minimumot vállal az intézmény, és járványos időszakban milyen további lépéseket tesz.
Az együttműködés kétoldalú. A szülő felelőssége, hogy a valóban beteg, fertőző, rossz állapotban lévő gyereket otthon tartsa. Az intézmény felelőssége pedig az, hogy a falain belül minden észszerű és elvárható lépést megtegyen a fertőzések terjedésének csökkentéséért. Ehhez megfelelő higiénés feltételek, rendszeres szellőztetés, következetes kézmosás, tisztán tartott közös felületek és világos kommunikáció szükséges.
Amikor egy óvodai csoport vagy egy iskolai osztály fele néhány hét alatt végigmegy ugyanazon a betegségen, érdemes azt is végignézni, hol és hogyan lehetett volna csökkenteni a továbbadás esélyét. A fertőzések terjedése közös probléma, ezért a megoldás sem állhat kizárólag abból, hogy újra és újra felszólítjuk a szülőket: tartsák otthon a gyerekeiket.
Szülőként vállalom a rám eső részt. Ha a gyerekem lázas, rosszul van, hány, hasmenése van vagy egyértelműen beteg, otthon maradok vele. Megszervezem, ahogy tudom, akkor is, ha felborul tőle a munkám és az egész hetem. Egyedülálló szülőként pontosan tudom, hogy ezt helyettem senki más nem fogja megoldani.
Cserében azt szeretném érezni, hogy amikor reggel beadom az egyik gyerekemet az óvodába, a másikat pedig elküldöm az iskolába, a másik oldalon is ugyanilyen komolyan veszik a közös felelősséget. Hogy lesz szappan a mosdóban, lesz idő rendesen kezet mosni, rendszeresen szellőztetnek, odafigyelnek a higiénére, és egy járványos időszakban az intézmény is végiggondolja, mit tehet még. És nem kivételeznek Pistikével, mert ő a helyi kozmetikus vagy az intézményvezető fia.
Két gyerekkel, egyedülálló szülőként egész ősszel és télen valamelyikükkel otthon maradni egyszerűen nem életszerű. A fertőzések egy részét pedig akkor is hazahozzák majd, ha minden család igyekszik felelősen eljárni.
Talán éppen ezért lenne ideje annak, hogy a „beteg gyerek maradjon otthon” mondat után végre legyen egy második mondatunk is: mi pedig itt, az óvodában és az iskolában mindent megteszünk azért, hogy minél kevesebb gyerek betegedjen meg.
From breaking news to thought-provoking opinion pieces, our newsletter keeps you informed.
