Attól, hogy valaki elismert pszichológus, pszichiáter vagy igazságügyi szakértő, még nem feltétlenül rendelkezik autizmusspecifikus tudással. Egy családjogi eljárásban azonban ezen a hiányosságon emberi sorsok és családok jövője bukhat el. Ha a vizsgálatot végző szakember nem rendelkezik korszerű neurodivergens ismeretekkel, egy szülő egyedi idegrendszeri működését könnyen szülői alkalmatlanságként olvashatja ki a tesztekből.
Egy gyermekelhelyezési vagy szülői felügyeleti perben a bíróság által kirendelt szakértő kulcsszerepet játszik. Feladata annak vizsgálata, hogy a szülők mennyire alkalmasak a gyermek nevelésére: hogyan szabályozzák az érzelmeiket, mennyire rugalmasak, együttműködők, alkalmazkodók vagy empatikusak. Csakhogy ezeknek a tulajdonságoknak a külső megjelenését, valamint azt, ahogyan egy vizsgálati helyzetben mérhetővé válnak, jelentősen befolyásolhatja az autizmus vagy az ADHD.
A magyar igazságügyi szakértői rendszerben létezik klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek-szakpszichológiai, gyermek-, ifjúsági és igazságügyi pszichiátriai terület, sőt a gyógypedagógián belül az autizmus spektrum pedagógiája is önálló szakterület. A hatályos jogi szabályozás azonban pont a lényegi kérdésre nem ad választ: ki és milyen tudás alapján képes megkülönböztetni az autista vagy ADHD-s működést a szülői kompetencia valódi problémáitól?
Ez a kérdés azért húsbavágó, mert a szakértő véleménye jelentős súllyal eshet latba annak eldöntésekor, hol éljen tovább a gyermek, hogyan alakuljon a kapcsolattartás, és milyen szerepet töltsenek be a szülők a gyermek életében.
A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) családjogi vizsgálatokról szóló módszertani levele szerint a szakértő dolga a szülők személyiségszerkezetének és nevelési alkalmasságának feltérképezése. A dokumentum a nevelési alkalmasság kritériumaként többek között „átlagos érzelmi, gondolkodási és viselkedésszabályozási képességet”, alkalmazkodási készséget és érzelmi gazdagságot vár el.
Egy neurodivergens ember vizsgálatakor azonban rögtön zátonyra fut ez a megközelítés: mihez képest átlagos? Autizmus esetén a kommunikáció, a szemkontaktus, a mimika, a stresszreakció, a társas helyzetekben mutatott viselkedés vagy az érzelmek külső kifejezése eltérhet a neurotipikus mintázatoktól. ADHD esetén a végrehajtó funkciók, a figyelmi szabályozás, az időkezelés, az impulzuskontroll és az érzelmi önszabályozás működhet teljesen másképpen.
Ezek egyike sem jelenti azt, hogy az érintett rosszabb szülő lenne. Ha viszont a szakértőnek nincs meg a megfelelő specifikus felkészültsége, ugyanaz a viselkedés két egészen különböző értelmezést kaphat. Az autista emberre jellemző, kevésbé intenzív szemkontaktus mögött a szakember „érzelmi távolságtartást” vizionálhat. A túlterhelődés miatti visszahúzódás kívülről közönynek tűnhet. A kiszámíthatóság és a rutinok iránti erős igény könnyen „személyiségbeli merevségként”, az ADHD-s szervezési nehézség pedig „következetlenségként” vagy „felelőtlenségként” landolhat a hivatalos papírokon.
A vizsgálatnak tehát nem pusztán azt kellene mérnie, milyen viselkedést lát a szakértő, hanem azt is értenie kellene, milyen idegrendszeri működés áll mögötte. Az autista ember tárgyilagosabb, kevésbé érzelmi nyelvezete egy konfliktusos vizsgálati helyzetben hidegségnek tűnhet, miközben ebből önmagában sem a kötődésére, sem a gyermekével fennálló kapcsolatának minőségére nem lehet következtetni. Itt már minden egyes szónak súlyos következménye van.
A probléma távolról sem elméleti. Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) 2024 végén országos felmérést végzett a vármegyei szakértői bizottságok körében. Bár ez a vizsgálat a pedagógiai szakszolgálatokat érintette, az eredmények figyelmeztetőek voltak: az egyik legnagyobb rendszerszintű nehézséget éppen az autizmusspecifikus képzettséggel rendelkező szakemberek hiánya jelenti.
A probléma az igazságügyi szakértői rendszerben is megjelent. Az alapvető jogok biztosa 2026. április 29-én lezárt vizsgálatában a gondnokság alá helyezési perek szakértői gyakorlatát vizsgálta, és több rendszerszintű visszásságot azonosított. A jelentés szerint a korábbi módszertani útmutató 2011 óta nem alkalmazható, miközben nem született a tudomány mai állását tükröző új szakmai iránymutatás. A vizsgálat során az AOSZ azt is jelezte, hogy tapasztalataik szerint az igazságügyi szakértők autizmussal kapcsolatos felkészültsége nem megfelelő szintű, ezért összetettebb esetekben több szakterületet képviselő szakértői team bevonására lenne szükség. Az ombudsman a jelenlegi gyakorlat kapcsán a jogbiztonság és az emberi méltósághoz való jog sérelmét is megállapította.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az alapvető jogok biztosa (ombudsman) 2026 tavaszán – az AOSZ és más civil szervezetek kezdeményezésére – vizsgálatot indított a gondnoksági perekben alkalmazott igazságügyi szakértői gyakorlatról. A jelentés komoly alapjogi visszásságokat tárt fel. Kiderült, hogy a szakértők által használt módszertani útmutató 2011 óta nem alkalmazható, és hosszú ideig egyáltalán nem készült a tudomány mai állását tükröző új iránymutatás. Az AOSZ egyenesen kimondta: az igazságügyi szakértők autizmussal kapcsolatos felkészültsége sok esetben nem megfelelő.
A gondnoksági perek és a szülői felügyeletről folyó családjogi eljárások eltérő jogi helyzetek. A felvetett szakmai probléma azonban közös lehet: mindkét esetben súlyos jogkövetkezmények kapcsolódhatnak ahhoz, hogyan értelmezi egy szakértő az érintett ember pszichés működését.
A legnagyobb csapdahelyzet az, amikor egy szülőnek már van hivatalos diagnózisa, de a szakértő nem érti, hogy az mit jelent a gyakorlatban. A diagnózis bekerülhet az iratanyagba úgy is, hogy közben semmilyen valódi szerepet nem kap a szakértői értelmezésben. A szülő papíron autista vagy ADHD-s, a reakcióit mégis neurotipikus működéshez viszonyítják. Ebben a helyzetben a diagnózis puszta adat marad, miközben éppen azt nem magyarázza meg, amiért szerepelnie kellene az ügyben: az ember működését.
A MISZK elvben hangsúlyozza, hogy a kompetens szakértő ismérve a saját szaktudása határainak felismerése. De mi van akkor, ha a szakértő nem látja a saját vakfoltját? A valódi veszély ugyanis nem feltétlenül a látványosan rossz szakvélemény. Sokkal nehezebb felismerni azt a szakvéleményt, amely szakmailag rendezettnek, logikusnak és következetesnek tűnik, miközben hibás alapfeltevésből indul ki.
Ha a szakértő a neurotipikus működést tekinti magától értetődő viszonyítási pontnak, a neurodivergens sajátosságok könnyen kóros vagy kedvezőtlen személyiségjegyként jelenhetnek meg. A következtetések ettől még egymásból következhetnek, csak éppen az első értelmezés volt téves.
Jelenleg a nyilvánosan elérhető szabályozásból hiányzik az autizmusspecifikus igazságügyi pszichológusi kategória. Bár az autizmus spektrum pedagógiája önálló gyógypedagógiai szakértői terület, a családjogi nevelési alkalmasságot alapvetően pszichológusok vizsgálják.
A kérdés az, hogy milyen intézményi mechanizmus biztosítja egy érintett szülő védelmét. Ki ellenőrzi egy kirendelt szakértő autizmus- vagy ADHD-specifikus kompetenciáját? Milyen képesítés igazolja ezt? Van-e kötelező módszertan neurodivergens szülő vizsgálatára? Milyen esetben kell társszakértőt bevonni? Ki jelzi a bíróságnak, ha a kirendelt szakértő szaktudása az adott kérdés megválaszolásához kevés? És hova fordulhat az érintett szülő, ha úgy érzi, hogy a neurodivergens működését személyiségproblémaként értelmezték?
Az AOSZ és az Autizmus Alapítvány is jelentős munkát végez az autizmusspecifikus tudás terjesztésében. Az AOSZ érdekvédelmi és szakmai programokkal, a pedagógiai szakszolgálatok számára szervezett kezdeményezésekkel és rendszerszintű érdekérvényesítéssel dolgozik ezen a területen, míg az Autizmus Alapítvány Módszertani Központja évtizedek óta képzésekkel, továbbképzésekkel, szakmai együttműködésekkel és módszertani fejlesztésekkel támogatja a szakembereket. Ezeknek a szervezeteknek a munkája azonban nem helyettesítheti az igazságügyi eljárásokba épített kötelező szakmai garanciákat.
Ezekre a kérdésekre azért kell intézményi válasz, mert egy alapjogokat érintő eljárásban a megfelelő szakértelem nem függhet attól, hogy az érintett család történetesen olyan szakértőt kap-e, aki saját érdeklődéséből vagy korábbi munkája révén mélyen ismeri az autizmust. Egy eseti konferencia vagy egy civil segédanyag nem elég. A szülők jogai akkor lesznek biztonságban, ha a megfelelő szakértelem megléte nem a szerencsén múlik.
Egy családjogi szakvélemény következménye évekkel túlélheti magát a vizsgálatot. Meghatározhatja, hol nő fel egy gyermek, milyen kapcsolatban maradhat a szüleivel, és hogyan tekintenek később hatóságok, szakemberek ugyanarra a családra. Ilyen súly mellett kevés azt tudni, hogy a vizsgálatot pszichológus vagy pszichiáter végezte. A rendszernek azt is garantálnia kellene, hogy a szakember érti azt a neurodivergens működést, amelyről következtetéseket von le.
Mert ha ezt senki nem garantálja, akkor a kérdés már nem az, hogy tévedhet-e egy szakértő. Az a kérdés, hogy milyen eljárási biztosíték akadályozza meg, hogy egy neurodivergens sajátosságból jogi következménnyel járó szülői „hiba” legyen.
Források:
https://njt.hu/jogszabaly/2006-9-20-06
https://miszk.hu/files/modszertani_levelek/Felulvizsgalt_5_2020_szamu_modszertani_level.pdf
https://aosz.hu/wp-content/uploads/2026/05/AJB_536_2026_jelentes_9.pdf
https://www.autizmus.hu/tanfolyamok
https://www.autizmus.hu/30-oras-tanfolyamok
From breaking news to thought-provoking opinion pieces, our newsletter keeps you informed.
